Holdújév a Millenárison

Holdújév a Millenárison 

Simonné dr. Berta Krisztina, a Belügyminisztérium Európai Uniós és Nemzetközi Helyettes Államtitkára megnyitotta az Európai Integrációs Alap által támogatott „Holdújév 2013.” projekt rendezvényét 2013. február 10-én a Millenáris Parkban, ahol a távol-keletről hazánkba érkező közösségek látványos és sokszínű kulturális esemény keretében mutathatták be kultúrájukat a magyar közönség számára.  

Az Európai Integrációs Alap 2011. évi allokációja terhére támogatott „Holdújév 2013” projektnek egyik tevékenysége a Millenáris Parkban megrendezett fesztivál, a teljes projekt megvalósítására európai uniós támogatással közel 30 millió Ft-ot fordíthat a projekt kedvezményezettje, a Szubjektív Értékek Alapítvány. A projekt célja a kultúrák közötti párbeszéd elősegítése, a migrációval és integrációval kapcsolatos társadalmi tudatosság növelése a távol-keleti migráns közösségek és kultúrájuk bemutatása révén. A projekt keretében a magyar újságírók és a médiával foglalkozó migráns résztvevők szakmai együttműködése, valamint a holdújévhez kapcsolódó fesztivál szervezése valósulhatott meg.

A Tavaszünnep néven is ismert Holdújév a kínai és a távol-keleti népek egyik legfontosabb, legszebb ünnepe, egyben az új év kezdetét is jelöli. Idén első alkalommal nyílt arra lehetőség, hogy a külföldről hazánkba érkezett kínai és távol-keleti migránsokkal együtt ünnepelhessen a magyar közösség, ezzel betekintést nyerve egy távoli kultúra mindennapjaiba. Az eseményen számos programon vehettek részt az érdeklődők, így többek között megismerkedhettek a kínai teakultúrával, a kínai sporttal, harcművészetekkel, ezen felül a kínai esküvői viseletet is felpróbálhatták a vállalkozó szellemű jelentkezők valamint gasztronómiai bemutatókba is becsatlakozhattak.

Az Európai Unió közel 5,7 mrd Ft-ot biztosít Magyarország számára az Európai Integrációs Alap 2007-2013-as időszakot átölelő többéves programjának megvalósítására.

Az Alap támogatásával Belügyminisztérium, mint Felelős Hatóság 2007-től napjainkig 152 projektnek nyújtott, csaknem 3 milliárd forintnyi támogatást.

A projektek egy része közvetlenül a bevándorlók számára nyújt szolgáltatást, segít a magyar nyelv elsajátításában, a mindennapi ügyek intézésében, a migráns gyerekek iskolai felzárkózásában. Anyanyelvi tájékoztatást nyújt a magyar jogszabályokról, a különböző hivatalok, hatóságok működéséről. Számos más projekt célja, hogy a magyar hivatalokban, iskolákban, szociális intézményekben dolgozó szakembereket felkészítse arra, hogy empatikusan, a kulturális különbözőségek figyelembevételével kezeljék a hozzájuk forduló migránsok ügyeit. Végül a projektek nagy része a magyar társadalom tagjai felé fordul, és egy-egy személy, egy-egy történet bemutatásával hívja fel a magyar emberek figyelmét a hazánkban élő bevándorlókra, miként gazdagítják, színesítik mindennapjainkat.